|
SEPSISZENTGYÖRGYI GYŰJTŐLEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉKE 31,54 ifm.
183. SGYL SEPSIKŐRÖSPATAKI PLÉBÁNIA IRATAI /1568/1723-2004 3, 23 ifm Középkori templomáról már a pápai tizedjegyzék korszakából értesülünk, amely a reformáció ideje alatt a protestánsok kezére jut. Egy ideig közösen használják a reformátusok és az unitáriusok, majd végül unitárius gondozásban marad 1568-ban. A katolikusok a Kálnoki család kastélyában épült kápolnát is használták. A katolikus restaurációt követően a hívek a templom visszaadását 1752-ben kérelmezték, amely 1781-ben valósult meg. Ezt a templomot 1788-ra javították ki, és 1796-ban szentelték fel, majd ezt követően 1859-1868 között építettek újjá. Vakolata alatt középkori freskótöredékeket tártak fel. Archívuma 2005. szeptember 14.-én került be a Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárba. Az iratbegyűjtés a plébánia felújításának idején történt, így az anyag részeit ideiglenes tároló helyekről kellett összegyűjteni: garázsból, újonnan visszakapott egyházi iskolaépületéből. Figyelemre méltó két historia domus kötete, az első kötetet a 19. század második felétől kezdik el vezetni, és a templom unitárius kézre kerüléséig nyúlik vissza a plébániatörténet ismertetésével. 183/a. Anyakönyvek 1832-1990 1 doboz = 0, 13 ifm
a. kötet. Elhalálozási- és áttérési anyakönyv 1832-1857 b. kötet. Megtértek anyakönyve 1954-1958, 1990 c. kötet. Vegyes házassági anyakönyv 1800-1821 d. kötet. Vegyes házassági anyakönyv 1848-1908 183/b. Plébániai iratok 1723-1970 8 doboz = 1 ifm
a. kötet. 1872-1936 b. kötet. 1936-1944 c. kötet. 1944-1968 d. kötet. 1968-1972 183/c. Házassági iratok 1856-1993 3 doboz = 0, 37 ifm
183/d. Iskolai iratok 1892-1949 1 doboz = 0, 13 ifm
183/e. Gazdasági iratok 1785-1986 4 doboz = 0, 5 ifm
183/f. Vegyes iratok 1784-1994 5 doboz = 0, 6 ifm
183/g. Kötetek /1568/1781-2004 4 doboz = 0, 5 ifm 1. doboz. a. kötet. Historia domus I. /1568/-1887 b. kötet. Historia domus II. 1857-2004. Ájtatos alapítványok nyilvántartása. c. kötet. Királyi és püspöki rendeletek protokolluma 1820-1839 d. kötet. Királyi és püspöki rendeletek protokolluma 1841-1854 e. kötet. Püspöki rendeletek protokolluma 1872-1926 2. doboz. a. kötet. Püspöki rendeletek protokolluma 1781-1818 b. kötet. Egyháztanácsgyűlési (megyegyűlési) jegyzőkönyv 1865-1888 c. kötet. Rovatos kimutatás 1872-1883 d. kötet. Püspöki rendeletek protokolluma 1854-1865 3. doboz. a. kötet. Hirdetőkönyv 1964-1970 b. kötet. Családkönyv 20. sz. első fele c. kötet. Elhunyt (irgalmas) nővérek névkönyve 1855-1967 d. kötet. Hívek egyházi hozzájárulásának nyilvántartókönyve 1979-1988 4. doboz. a. kötet. Gidófalvi egyház kiadás-bevételi naplója 1964-1987 |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!